Egy kínai kutatócsoport meglepő eredményre jutott az Egyesült Államok Kína elleni taktikai nukleáris légicsapás-képességének elemzése során. A Wang Bingqie által vezetett kutatók szerint a hidegháborús időkből származó, 70 éves B-52 Stratofortress bombázó jelenti a legnagyobb fenyegetést minden harci fázisban - írta meg a South China Morning Post.
A Radio Free Asia számolt be az amerikai katonai hírszerzés jelentéséről, amelyben a különböző országok nukleáris robbanófejek hordozására is alkalmas interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) 2035-ös rendelkezésre állásáról értekeztek.
Ukrajna a hétvégén igazoltan is elvesztette a második F-16-os vadászgépét, amelyről eddig kevés részletet lehet tudni. Az Eurasian Times utánajárt a lehetőségeknek, hogy pontosan mi vezethetett a vadászgép megsemmisüléséhez.
Újabb felvételeket tett közzé az ukrán haderő a Krím-félsziget ellen folytatott mélységi csapásmérésekről, amelyen jól látható, számos célpontot ért súlyos találat.
Ukrajna és szövetségesei kénytelenek alternatívát keresni az amerikai gyártmányú fegyverek pótlására, miután Donald Trump és alelnöke pénteken, az Ovális Irodában tartott sajtótájékoztató közben nyilvánosan bírálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt - írta meg a Forbes.com.
Az izraeli Vaskupola légvédelmi rendszer amerikai vagy európai adaptációja nem lenne alkalmas a hosszú hatótávolságú rakéták elleni védekezésre - közölték szakértők az IDEX védelmi kiállításon.
Az ukrán haditengerészet hivatalos jelentése szerint Ukrajna az APKWS rendszer segítségével semmisített meg egy, a Pivdennyi kereskedelmi kikötőre, egy Szu-57-es lopakodó vadászbombázóból kilőtt H-59-es cirkálórakétát.
Kilőtték az ukránok az orosz légvédelem egyik legfontosabb berendezését, a 96L6E radarállomást, ezzel érzékeny veszteséget okozva Moszkvának.
Az orosz és az azerbajdzsáni elnök telefonon egyeztetett az AZAL légitársaság utasszállítójával történt tragikus balesetről. A beszélgetés során kiderült, hogy a repülőgép ukrán drónok támadása és az orosz légvédelem aktivitása közepette próbált leszállni Groznijban - írta a TASZSZ.
Hordozható légvédelmi rendszerekkel (MANPADS) állítottak meg több, vélhetően H-101-es típusú orosz cirkálórakétát az ukrán légvédelmi erők a nagyszabású orosz légitámadás során – derült ki friss harctéri felvételekből.
Patricia Marins, haditechnika-rajongó egy igencsak kritikus hangvételű bejegyzést fogalmazott meg a ma hadrendben lévő légvédelmi rakétarendszerekkel kapcsolatban. Az elemző ukrán adatokra támaszkodva azt állítja: a rendszerek haszontalanok az új típusú fenyegetésekkel szemben.
Az ukrán haderő jelentős csapást mért az orosz légvédelemre azzal, hogy megsemmisítette az Sz-300 és Sz-400 rakétarendszerek kulcsfontosságú, modern radarját. A precíziós támadáshoz amerikai gyártmányú ATACMS rakétákat használtak. Az akció komoly érvágást jelent Moszkva számára, hiszen egyik legfejlettebb légvédelmi rendszerének hatékonyságát áshatja alá - számolt be az Army Recognition elemzésében.
Az orosz támadások nyomán Ukrajna fokozza légvédelmi képességeit, és amerikai partnereivel együttműködve keresi a megoldást a fejlettebb rakétaelhárító rendszerek beszerzésére. A tárgyalások során két fő lehetőség körvonalazódik: a már meglévő Patriot rendszerek korszerűsítése új kísérleti rakétákkal, vagy a THAAD ballisztikus rakétavédelmi rendszer beszerzése - közölte az Ukrajinszka Pravda.
Videókat közölt Oroszország védelmi minisztériuma: a felvételekhez mellékelt közlemény szerint légvédelmi rakétarendszerük egy ukrán drónra mért csapást.
Tony Hu, az egyesült államokbeli Raytheon korábbi tajvani képviselője egy interjúban kijelentette, hogy Tajpej MIM-23 Hawk közepes hatótávolságú föld-levegő rakétarendszereket adott át Ukrajnának, az Egyesült Államok beleegyezésével és segítségével. Hu szerint ezek a rendszerek hatékonyan teljesítettek az új műveleti környezetükben - közölte az Army Recognition.
A „Nemesis” elnevezésű ukrán drónegység, amely kifejezetten orosz légvédelmi rendszerekre vadászik, friss felvételei alapján négy orosz eszközt is megsemmisített egy hét leforgása alatt.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
A Cherissk-modell átültetéséről és az extraprofitadóról is szó volt az Uniqa eseményén.
Eljött a kicsik ideje.
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Fontos következtetéseket vonhatunk le Trump és Musk csörtéjéből.